Bejegyezték a társasházat
A társasház bejegyzésével az építkezés után az ehhez kapcsolódó összetett jogi folyamat is lezárult, mostantól (pontosabban a használatbavételi engedély jogerőre emelkedésének napjáig visszamenőleg) a Mátyás tér 10-11. is pont olyan társasházzá vált, mint minden más régebbi társasház. A Metrodomnak minden, beruházóként és kivitelezőként élvezett joga megszűnt, ezentúl kizárólag a tulajdonosokon, a lakókon múlik, mi történik a házzal, a házban.
Ügyfeleink megszokhatták, hogy honlapunkon folyamatosan nyomon követhették a házzal kapcsolatos híreket és eseményeket, egy év alatt összesen 121 ilyen hír vagy beszámoló jelent meg. A következő hónapokban híreink is erősen ritkulni fognak, hiszen - a mi szempontunkból - a Mátyás téren már nem sok minden fog történni. Az értékesítés állásával, jelentősebb közgyűlési döntésekkel vagy éppen az egy éves bejárással kapcsolatos információkkal azonban továbbra is szolgálunk majd.
Reméljük, a már birtokba lépett ügyfeleink minden tekintetben elégedettek új otthonukkal, házukkal, illetve a Metrodom munkatársaival és munkájával és döntésükkel, hogy a Mátyás tér 10-11-ben vásároltak lakást.