Kiadták a használatbavételi engedélyt
A határozatot az önkormányzat kiküldi valamennyi szomszédos épület (ebből három is van) közös képviselőjének, akiknek a kézhezvételtől számítva 15 napjuk van az esetleges fellebbezésre. Az eddigi kapcsolat alapján és mivel semmiféle jogszerű vagy ésszerű indok sincs a felebbezésre, erre nem számítunk. A határidő leteltét követően az önkormányzat még vár egy hetet az esetlegesen úton levő levelekre, majd ellátja a határozatot a jogerősítéssel.
A fenti menetrend szerint tehát valamikor november közepére lesz meg a jogerő, ami után a vételárat kiegyenlítő lakók részére haladéktalanul birtokba is adjuk az ingatlanokat, az épületet pedig átadjuk a közös képviselőnek. A költözéssel, kulcsátadással kapcsolatos általános tudnivalókról a honlapunkon lévő tájékoztatóban olvashatnak bővebben, a következő hetekben pedig folyamatosan informálunk mindenkit honlapunkon keresztül a konkrét részletekről.