hírek
Egy csepp luxus a Duna partján – Érkezik a Metrodom River 3. üteme!
A budai Duna-part különleges adottságai közé tartozik a közvetlen folyóparti kapcsolat – ennek exkluzív élményét nyújtja a Metrodom River, amely méltán számít az újépítésű ingatlanok között igazi kuriózumnak. A most induló 3. ütem pedig a lakóparkon belül is kiemelt jelentőséggel bír: épületegyüttese közvetlenül a Duna-parti sétányhoz kapcsolódik, így páratlan élményt kínál majd lakóinak.
továbbházunk táján
Jogerős az építési engedély
Miután nem érkezett fellebbezés, az Ambrus u. 3-5. építési engedélye visszamenőleges hatállyal, április 29-ével jogerőre emelkedett.
bővebbenKészülnek a kiviteli tervek
A City Home D-G épülettömbben lévő negyedik lépcsőháznak, a Nádasdy u. 14. alatti G épületnek elkészültek az építészeti tervei, ezzel lezárult a tervezés első szakasza.
bővebbenMár a legfelső emeleten járunk
A Szent László úti épületen a negyedik, azaz a legfelső emelet pillérei készülnek, a Tatai úton pedig most látunk hozzá a harmadik emelet szerkezetének építéséhez.
bővebbenFalazunk a hatodikon
Akik webkameránkon nyomon követik a City Home építését, láthatják, hogy az első két emelet után, a 3-5. emeleteket átugorva már a hatodikon húzzák a falakat.
bővebbenCsütörtöktől nyitjuk a lakásokat
Április 7-én lesz az első nap, amikor a City Home D épületének lakói 8.30 és 16.30 között szabadon bemehetnek a hibamentesen átvet, illetve kijavított lakásaikba.
bővebbenMájus 7-8: ZÁRVA
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy átépítés miatt központi irodánk, csütörtökön és pénteken zárva tart. Ezen a két napon munkatársaink telefonon, illetve e-mailban sem lesznek elérhetőek, ingatlan tanácsadóink azonban a rendelkezésükre állnak.
bővebben