hírek
Egy csepp luxus a Duna partján – Érkezik a Metrodom River 3. üteme!
A budai Duna-part különleges adottságai közé tartozik a közvetlen folyóparti kapcsolat – ennek exkluzív élményét nyújtja a Metrodom River, amely méltán számít az újépítésű ingatlanok között igazi kuriózumnak. A most induló 3. ütem pedig a lakóparkon belül is kiemelt jelentőséggel bír: épületegyüttese közvetlenül a Duna-parti sétányhoz kapcsolódik, így páratlan élményt kínál majd lakóinak.
továbbházunk táján
Takarítás, fűtés: indul a ház
Hogy a csütörtöki átadásra mindent rendben találjanak a lakók, utoljára még szépen kitakarítottuk az előteret, a lépcsőházat és a folyosókat, bízunk benne, hogy a rendet és a tisztaságot átadás után is sikerül megőrizni.
bővebbenKöltözési infók 7.: bútorszállítás és bepakolás
A beköltözés előtti hetekben folyamatosan publikáltuk honlapunkon a költözéshez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat. Mivel a birtokbaadásig már csak napok vannak hátra, sorozatunkat a költözéshez kapcsolódó gyakorlati tudnivalókkal zárjuk.
bővebbenDecember 5-6.: beköltözés
Elhárult az utolsó akadály a használatbavételi engedély jogerőre emelkedésének útjából, a hivatali formaságokat követően jövő hét elején fizikai formában is kiadásra kerül az irat. Mi sem várunk tovább, december 5-én és 6-án megejtjük a birtokbaadást a lakásukat már kifizetett ügyfeleink részére, a mai nap folyamán mindenkit e-mailben tájékoztatunk a részletekről.
bővebbenFelállítottuk a toronydarut
Annak, aki most látogat ki a Rozsnyai utca 33-hoz, egy dolog biztosan fel fog tűnni, hogy a múlt heti állapothoz képest a telken immár ott áll a 25 méter magas toronydaru is, amit kedden állítottunk fel. A daru 4 hónapon át marad itt, a szerkezetépítés, a falazás és a tető készítésében hárul rá szerep.
bővebbenÉrtesítés a használatbavételi engedélyről
A mai napon valamennyi ügyfelünk részére postáztuk a ház használatbavételi engedélyével kapcsolatos részletes tájékoztató levelünket.
bővebbenKészül az alaplemez
Elkészült az alaplemez nagy része, azaz lassan befejeződnek az alapozási munkálatok.
bővebben